Az eddigi tapasztalatunk alapján összeszedtük a leggyakoribb eseteket, amikor a ház bontás közel sem úgy történt, ahogyan azt a megrendelő elképzelte. Előzze meg Ön is a bajt, és álljon neki a munkálatoknak nyugodt szívvel, felkészülten! Mutatjuk, hogy csinálja!

Olcsó épületbontás?

Az olcsó és a kókler munka nem áll egyenes arányban egymással, azonban fontos, hogy odafigyeljünk a feltüntetett költségekre. Sok olyan esetről tudni, amikor a megrendelő a legolcsóbb árat választja (megértjük, hiszen kecsegtető lehet), majd a munkafolyamatok közben vagy a feladatok elvégeztével kiderül, hogy a felbérelt cég megbízhatatlan. Mielőtt megbízná a kiszemelt csapatot a ház bontásra, alaposan tájékozódjon az általános árakról, így kevesebb eséllyel eshet csapdába.

Hulladékszállítás az épületbontás után

És ez nem csak rémhír. Hallottunk már olyat, hogy a felbérelt cég a lebontott és a keletkezett hulladékok szállításáról nem gondoskodott és nem is tájékoztatta a megrendelőt erről a tényről. Ez többletköltséget jelentett a megrendelőnek, hiszen az építési törmelék elszállítása nehezen megoldható szakember nélkül, ergo új cég után kellett néznie, aki rendbe tette az adott területet az első csapat után. Válasszon inkább olyan embereket, akik az elejétől a végéig segítik az épületbontás során, illetve a konténeres sittszállítás esetén is.

Megbízható épület bontó cég

Olyanról is hallottunk már, hogy a megbízott cég felszívódik, teljesen elérhetetlenné válik. Mielőtt felbérelné azt a céget, aki Önnek szimpatikus, feltétlenül tájékozódjon róluk! Ha ajánlás útján jut el hozzájuk, akkor természetesen nyugodtabb lehet a munkájuk minőségét és a megbízhatóságukat illetően is.

Új cég esetében kérje, hogy mutassák meg az engedélyeiket, és ha teheti, a referencia munkáikat is nézze meg akár a honlapjukon! Jobb megelőzni a bajt, mint benne lubickolni a problémában számla nélkül, megannyi kárral a nyakában.

Házbontás több évtizedes tapasztalattal

Ha olyan csapatot keres, aki megfizethető árakon dolgozik, és az épületbontás első percétől az utolsó kalapácsütésig Ön mellett áll, akkor szavazzon ránk! A bontási munkák mellett ránk bízhatja a következőket is: gépi földmunka, tereprendezés, és a hulladékszállítást is.

Főként budapesti projektjeink vannak, de vidéken is dolgoztunk már, nem okoz problémát, ha meg kell tennünk néhány kilométert a szóban forgó helyszínig.

Kérjen ingyenes ajánlatot az elérhetőségeinken!
Az árajánlat összeállítása néhány napot igénybe vehet, de ez az idő a pontossághoz elengedhetetlen. Így nem érhetik meglepetések munka közben vagy annak végeztével.

ELÉRHETŐSÉGÜNK
E-mail cím: sz.zoltan@interbridge-trade.hu
Telefonszám: +36/20-969-39-80

Olvassa  el régebbi bejegyzéseinket is:

Családi ház bontása árak
Épület bontás menete

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben

Bezárás