A gépi földmunka ugyanaz, csak a méret változik

Ugyanaz a feladat, csak kisebb méretben. Talán így jellemezné egy földmunkával foglalkozó szakember a különbséget a lakossági és az üzleti szektorban végzett gépi földmunka között.

Ugyanarra a pontosságra, ugyanazokra a képességekre és tapasztalatra lesz szükség mindkét munka esetén, ez teljesen független az adott projekt méretétől. Ugyanúgy a gépi földmunkát végző felelőssége marad, hogy biztosítsa a megfelelő alapokat, a biztos talajt a későbbi építkezéshez.

A terület mérete

Természetesen a magánszektor számára sokkal kisebb házak épülnek, és ezek általában sokkal kisebb telken helyezkednek el. Amennyiben nincs semmilyen épület a telken, akkor alapvetően a földmunka esetén a terület megtisztítása, illetve a tereprendezés a feladat. Ennek keretében jellemzően eltávolításra kerülnek a nagyobb kövek, a fák, növények és a felső földréteg egy bizonyos mennyisége. Néhány esetben szükséges lehet a kültéri vízelvezetésről gondoskodni még az építkezés előtt. A területnek érdemes lehet egy dőlést adni, vagy akár árkokat kialakítani, hogy ne érje víz az épületet. Amennyiben nincs megfelelő vízelvezetés, a víz a földfelszín alatt dolgozva észrevétlenül akár több milliós károkat is okozhat.

A munka másik része lehet a talaj előkészítése az épület számára. Elképzelhető, hogy szükséges lesz az alapásás, vagy akár a pince előzetes kialakítása.

Ehhez a rengeteg feladathoz képzeljük el, hogy nem csak egy lakóházat építünk, hanem egy óriási gyárépületet, termelőcsarnokot, akár egy plázát. Amíg egy lakóépülethez elképzelhető, hogy egy kis pincét, alagsort kell kialakítani, addig ezekhez az épületekhez akár egy felszín alatti parkolóház kialakítása is szükséges lehet. Emellett természetesen gondolni kell az épület méretére, a felhasznált anyagok súlyára és a végső súlyra is. Nem csak a tervezést, kialakítást, hanem már a gépi földmunkát is másként kell végezni egy nagyobb épület, építmény számára.

Gépi földmunka Budapesten

Cégünk sokéves tapasztalattal rendelkezik a lakossági szektorban végzett gépi földmunka, tereprendezés, medencealap kiemelés és pincetömb kiemelés területén. Emellett tapasztalattal rendelkezünk az üzleti szektorban is, számos nagyobb kivitelezési projektben dolgozhattunk alvállalkozóként. Amennyiben a földmunka megkezdése előtt szükséges lenne épületbontás, ebben is tudunk segíteni. Kivitelezési munkáit pedig továbbá a következő területeken is tudjuk segíteni:

Ömlesztett anyag szállítás
Konténerszállítás, konténeres sittszállítás

Keressen minket a + 36 20 969 3980 telefonszámon!

Olvassa el régebbi bejegyzéseinket is a földmunkáról:

4 földmunka alapszabály
Miért alkalmazzunk speciálisan földmunkával, gépi földmunkával foglalkozó céget?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben

Bezárás