Létezik kellemesebb elfoglaltság annál, mint amikor a hűsítő vízben ejtőzünk a kánikulában? Aligha. Persze lehet ezt még fokozni, ha a Velencei-tó vagy a Balaton helyett mondjuk a kertünkben, a saját medencénkben tesszük mindezt.

A medencealap kiemelésének folyamata

Tervezés: mint a legtöbb gépi földmunkánál, itt is ezzel célszerű kezdeni. A legjobb, ha papírt ragadunk és felírunk minden fontos, illetve kevésbé annak tűnő információt. A bizonytalanság hamar elillan, ha szakemberrel beszélünk a kétségeinkről.
Minél több helyről kérünk ajánlatot, annál egyszerűbb lesz választani. Ha a kivitelezési idő számít, úgyis a gyorsaság győz. Ha a költségek behatároltak, akkor a pénzen fog múlni, melyiket választjuk.

Ha letettük a voksunkat egy gépi földmunkával foglalkozó cégre, nem árt rákérdezni, hogy rendelkeznek-e a szükséges engedélyekkel, amik a munkagépek szállításához és a kitermelt föld elszállításához elengedhetetlenek.

Mikre ügyeljünk a medencét illetően?

Fontos, hogy hová és hogyan

  • Nem érdemes rögtön rábökni a kert egy szabad pontjára. A legjobb, ha olyan helyet találunk, ahol nincsenek fák, növények. Így a víz gyorsan felmelegedhet, és a tisztítása is egyszerűbb lesz.
  • A kisgyermekeseknek célszerű fokozatosan mélyülő medencét építeni, mert így a család minden tagja biztonsággal fürödhet. Méret, forma és kialakítás tekintetében számos lehetőség rendelkezésre áll.
  • Ne építsük olyan helyre a medencét, ahol csatorna fut vagy elektromos vezetékek mennek! Sokba kerülhet a meglévő rendszer áttervezése vagy urambocsá’ cseréje.
  • A feltöltött talajra történő elhelyezést is kerüljük, mert megsüllyedhet a medence alapja (hiába a gondos munka).

Az utógondozás is mérvadó

  • Ha a hely, amit választottunk túl szeles, akkor a medence utólagos elszeparálása is megoldható. Sokan a mobilkerítésre esküsznek, mert az kíváncsi tekintetektől is megvéd.
  • A medence szűrőrendszerét folyamatosan ellenőrizni és tisztítani szükséges. Könnyen megközelíthető helyre építsük, és ha egyedül nem megy, kérjünk karbantartói segítséget!
  • A téliesítést is napirendre vehetjük, hiszen a hidegebb hónapokban sem árt, ha megfelelő körülményeket biztosítunk a medencének. Hosszú távon garantáltan meghálálja majd.

Biztonságos medencealap kiemelés

Nemcsak az épületbontásban vagyunk otthon, de a különböző gépi földmunkákat is magas fokú szakértelemmel végezzük. A medencealap kiemelést is a kollégáinkra bízhatja. Az összes szükséges engedélyünk megvan, ami a munkagépek szállításához és a kitermelt föld mozgatásához elengedhetetlen.

Keressen minket, ha medencét szeretne!

Budapesti és Budapest környéki lakosok megkeresését egyaránt várjuk ezen a telefonszámon:
+36/20-969-39-80

További szolgáltatásaink:
Gépi földmunka
Épületbontás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben

Bezárás