A laikusoktól sűrűn halljuk, hogy a ház bontás gyors folyamat, és nem igényel különösebb erőfeszítéseket a megrendelő részéről. Eljött az ideje annak, hogy megcáfoljuk ezt az elgondolást, ugyanis szerintünk sok múlik az ügyfeleink hozzáállásán és cselekedetein. Lássuk, hogy mi minden állhat vagy bukhat rajtuk!
Tervezni, tervezni és tervezni
Itt mindenképpen Ádámtól és Évától érdemes elindulni. Ugyanis minél jobban átlátja a megrendelő a teljes épületbontási folyamatot, annál gördülékenyebben haladhat a munka. Ebben természetesen támogatjuk: részletesen átbeszéljük, hogy mikre érdemes odafigyelni, továbbá hogyan célszerű intézkedni.
Ezeket a hibákat kerüljük el jó messzire!
A „majd mi megoldjuk„ elven működve sok épületbontás hiúsult már meg. Szakszerű műveletről lévén szó az a helyes és kézenfekvő döntés, ha a megrendelő hozzáértőkre bízza az anyagok lebontását és a megfelelő helyre történő elszállítását is.
A szomszédokat nem beavatni a tervekbe hatalmas baklövés lehet. Különösen akkor, ha a viselkedésük egyébként is rapszodikus. Jó pontot szerezhet náluk az ügyfél azzal, ha mindenről időben szól nekik, és türelmet, megértést kér tőlük az építkezés idejére.
A megfelelő engedélyek nélkül elkezdeni az épületbontást rizikós vállalkozás. Ha kötelező jelezni a bontási szándékot (pl. műemlék jellegű ingatlan esetén), akkor egy hivatalos jóváhagyásra is szükség lesz (papíron) már a munkálatok megkezdése előtt.
A sittszállítás közel sem olyan egyszerű feladat, mint azt elsőre az ügyfeleink képzelik. Ha ők maguk vállalják a fuvarozást, az sok utánajárással, pakolással és vesződséggel járhat. Ha szakemberhez fordulnak, megkímélhetik magukat a feleslegesen lefutott köröktől is.
Bontási munkák nagy rutinnal
Ha Ön is egy témában jártas cégre bízná a ház bontást, akkor ne keresgéljen tovább az interneten! Kollégáink ismerik az épületbontás csínját-bínját. Tudják, hogy a megrendelői oldalról milyen nehézségekkel jár a ház bontás, és hogy milyen feladatok várnak Önre – éppen ezért veheti nagy hasznunkat az építkezés előtt, alatt és után.
Budapesten és annak környékén egyaránt vállalunk házbontást. Díjszabásaink minden esetben egyediek, és a projekt jellegétől, továbbá méretétől függenek. Lakossági és ipari feladatokat egyaránt vállalunk. Ha részletes kalkulációra van szüksége, már most kérhet tőlünk ajánlatot. Az ajánlatkérés ingyenes, és semmire nem kötelezi az érdeklődőt.
Dolgozzon megbízható céggel, ha ház bontásról van szó!
Keresse fel a Rekontiv Kft-t!
Elérhetőségeink
E-mail: bontas@rekontiv.hu
Telefon: +36 30 394 0814 | +36 30 331 7138
Olvassa el régebbi bejegyzéseinket is!
Az épületbontás árát meghatározó tényezők
Az épületbontás menete