Nincs könnyű helyzetben az, aki épületbontási vállalkozót keres. A régóta fennálló, megbízhatóan dolgozó cégek gyakran elfoglaltak, és a megbízásuk is csak hosszú sorban állás után lehetséges. A kisebb, ismeretlen cégek ezzel szemben akár több szabadidővel is rendelkezhetnek. Akárhogy is döntünk, érdemes néhány szempontot figyelembe venni a kiválasztási folyamat alatt. Ezeket mutatjuk most meg.
A megbízhatóság
Ez talán az egyik legfontosabb alappillér, hiszen bármelyik céget választjuk, fontos, hogy a munkálatokat elvégezzék, méghozzá a biztonsági szempontokat és a különböző jogszabályokat is figyelembe véve. Egy-egy kihágás ugyanis súlyos következményekkel járhat, és a megbízónak sok bosszúságot okozhat. Megnyugtató lehet, hogyha a kiszemelt bontó vállalat rendelkezik a szükséges engedélyekkel.
Alapos anyagismeret
Az épületbontás során mind a családi házak, mind pedig az irodák vagy a társasházak, az ipari épületek esetében is felmerülhet, hogy veszélyes hulladékokat kell kezelni az épületbontási vállalkozónak. Fontos, hogy a kiszemelt cég értsen a veszélyes hulladékok kezeléséhez.
Rendszeresen szervizelt munkagépek
Ritkán találkozni vadonatúj munkagépekkel. Ha mégis, akkor akár el is kezdhetünk gyanakodni. Hiszen egy-egy cserénél teljesen érthető, ha új masinával dolgoznak a szakemberek, de komplett gépparknál ez arra enged következtetni, hogy bizony nem túl sok megbízásuk volt. Ha olyan céget választunk, ami rendszeresen szervizelt gépekkel dolgozik, és látható jelei vannak annak, hogy többféle berendezést is alkalmaznak, akkor nyugodt szívvel mondhatunk igent a megbízásukra.
Teljes körű védelem
Egy profi épületbontási cég odafigyel a megbízók és a munkavállalók biztonságára egyaránt. Kizárólag a munkavédelmi szempontokat betartva dolgozik olyan munkagépekkel és eszközökkel, melyek nem okoznak baleseteket, és semmilyen módon nem veszélyeztetik a ház bontásnál jelen lévők testi épségét.
Plusz szolgáltatások
Az épületbontás velejárója, hogy konténert kell bérelni a sitt és az építési törmelék elszállításához, vagy gépi földmunkákat kell végezni, hogy megfelelő alapokra helyezzük a felhúzni kívánt ingatlant. Ezek gyakran kéz a kézben járó feladatok. Ha olyan céget keresünk, ami a bontáson túl a konténer bérlésben, a betondarálásban és a gépi földmunkákban is segíthet nekünk, akkor ne böngésszünk tovább!
Épületbontás és gépi földmunka, tereprendezés
Családi ház bontáshoz keres megbízható céget, vagy társasház, ipari építmény lebontását tervezi? Lépjen velünk kapcsolatba árajánlatért!
Elérhetőségeink
E-mail: bontas@rekontiv.hu
Telefon: +36 30 394 0814 | +36 30 331 7138
Olvassa el régebbi bejegyzéseinket is: