Számos okból dönthet valaki úgy, hogy lebont egy épületet. Lehet használhatatlan, vagy más épül a helyére, vagy csak részleges bontásra van szükség. Bármi is a cél, az épületbontás feladatának mindig megvan a menete, be kell szerezni a szükséges engedélyeket, a törmelékről gondoskodni kell.
Bontás előtti feladatok
Mielőtt bárki belevágna az épületbontásba, ne felejtse el, hogy be kell szerezni a szükséges hatósági engedélyeket. A bontási engedélyt mindenképpen ki kell kérni, akkor is, ha nem beépített területen történik az épületbontás. Ha a törmelékek elszállítására sittes konténer elhelyezése szükséges, és annak lerakása közterületen történik, akkor ahhoz is szükség lesz közterület foglalási engedélyre.
Mikor az engedélyeket beszereztük, akkor indulhat az épületbontás. Azonban nagyon fontos döntést hoz azzal, hogy kit bíz meg a bontás feladatával. Az épület bontás egy nagyon komoly feladat, amihez a megbízott cégnek készítenie kell egy tervdokumentációt, amiben szerepelnek a kivitelezési munkálatok részletei, költségtételei és kimutatásai. A bontási terv után a kivitelező feladataihoz tartozik a bontási terület előkészítése is, ami magába foglalja például egy-egy útszakasz vagy járda lezárását is.
Épületbontás megbízható partnerrel
Cégünk 20 éves tapasztalattal rendelkezik épületbontás terén, lehet családi ház bontása vagy egyéb bontás számíthat ránk a munka precíz kivitelezésében. Ezen a konkrét feladaton kívül segíthetünk Önnek egyéb szolgáltatásainkkal is, mint a gépi földmunka, konténer szállítás, multiliftes konténer szállítás vagy nehézgép szállítás a bontási területre.
Épületbontás árak
Egy épületbontás költségeit számos tényező befolyásolhatja. Teljesen más árakra számíthat aszerint, hogy családi ház bontása, társasház vagy esetleg ipari létesítmény bontása a feladat. Az is fontos tényező, hogy milyen anyagokból épült és milyen nehéz, mennyi idő elbontani. Ezen kívül számít, hogy milyen munkagépekre és azokhoz mennyi emberi munkaerőre lesz szükség. Válasszon minket és a bontási munka elvégzése mellet vállaljuk a keletkezett hulladék elszállítását, azután pedig teljes körű földmunka és tereprendezési feladatokat.
Látható tehát, hogy az épületbontás ár meghatározása rendkívül sokrétű feladat. Kérjük, hogy a munka előtt néhány héttel vagy hónappal vegye fel velünk a kapcsolatot és jelezze, hogy mikor lesz szüksége szolgáltatásainkra, mi pedig egyedi árajánlatot készítünk Önnek.
E-mail: bontas@rekontiv.hu
Telefon: +36 30 394 0814 | +36 30 331 7138