Az egyik döntés, amit mindenképpen meg kell hoznia az ipari és kereskedelmi célú épületek építése előtt, hogy a területen lévő épületet felújítja, vagy az ipari létesítmény bontására kerül sor. Döntési faktor lehet az épület kora, hogy műemlék-e vagy sem, illetve a projekt célja, az új épület funkciója is.
Bejegyzésünkben összegyűjtöttünk néhány tényezőt, mely meghatározhatja azt, hogy a felújítást vagy az épületbontást választjuk.
A felújítás és az új épület felépítésének költsége
Nagyon sok esetben a felújítás kevesebbe kerül, mint teljesen az alapjaitól felépíteni egy épületet. Úgy tűnik, hogy a felújításnak első ránézésre több értelme van, ha csak kisebb módosításokat szeretne, amik az épület alapvető struktúráját nem módosítják és nem igényelnek komolyabb átalakításokat a belső kialakítás tekintetében sem.
Ha egy olyan átalakításról lenne szó, mely az épületgépészetet, a HVAC-rendszert (hűtés, fűtés, szellőztetés) is érinti, vagy falak bontása, teljes belső átalakítás is szükséges, akkor a költség akár olyan magasra is rúghat, mint egy új építkezés esetén.
Mindenképpen vegye figyelembe azt is, hogy jelenleg olcsóbb lehet egy felújítás, de hosszú távon viszont lehet, hogy kevesebbet fizet egy új építkezéssel, mely során sokkal gazdaságosabb anyagokból lehet építkezni, illetve modernebb gépészeti technikákat lehet alkalmazni.
Az új épület előnye
Azon kívül, hogy hosszú távon olcsóbb lehet, az építkezésnek más előnyei is vannak. Ilyen például az, hogy a régebbi épületek esetén használhattak olyan anyagokat is, melyek ma már nem engedélyezettek egészségkárosító hatásuk miatt. Ezeknek az eltávolítási, megsemmisítési költségét szintén meg tudjuk spórolni az új épület esetén. (Például régebben számos épületnél, lakóháznál használtak azbesztből készült szigetelőanyagot, mely ma már bizonyítottan tüdőrákot okoz.)
A másik hatalmas előny, hogy az egész épület úgy kerülhet megtervezésre, hogy minden elvárást teljesíteni tudjon, például legyen energiahatékony, az elrendezése tökéletesen illeszkedjen az igényekhez, illetve a modern kor elvárásait is teljesítse.
Épületbontás
Amennyiben a felújítás mellett dönt, abban az esetben is elképzelhető, hogy szüksége lesz bontási munkákra, például bizonyos falak bontása lesz szükség, esetleg a melléképületek teljes bontása lesz szükséges (vagy akár ha az új parkolóhoz földmunkára lesz szüksége, ebben is segíteni tudunk).
Épületbontás és földmunka Budapesten
Amennyiben bontásra van szüksége, legyen az ház, építmény épületbontása, hívjon minket!
Tapasztalt munkatársaink a beruházás kezdetétől, a projekt befejezésig segítenek Önnek földmunkával, gépi földmunkával kapcsolatosan is!
Keressen minket az alábbi elérhetőségeink egyikén!
E-mail: bontas@rekontiv.hu
Telefon: +36 30 394 0814 | +36 30 331 7138
Olvassa el régebbi bejegyzéseinket is!
Az épületbontás árát meghatározó tényezők
Hogyan válasszon épületbontási vállalkozót