Új házba szeretne költözni?

Már egy kész házat vásárol, vagy egy az alapjaitól épít újat Budapesten vagy környékén? Mivel az építkezés, vagy egy régebbi ház megvásárlásra komoly, hosszútávra szóló döntés, érdemes átgondolni a lehetőségeket, ebben próbálunk meg segíteni ügyfeleinknek.

Építkezés

Az új ház építésének megvannak az előnyei. Habár az alapvető, azonnali költség nagyobb, viszont ha számításba veszi egy régebbi házzal kapcsolatos javítási, felújítási, átalakítási költségeket is – melyek gyorsan megjelennek az évek alatt, akkor ez a különbség gyorsan csökkenhet, akár el is tűnhet. Egy új háznak az energiahatékonysága is jobb lehet, csökkenti a havi számlák költségét, illetve kisebb ökológiai lábnyomot hagy. Az új ház esetén létezik garanciális javítás is, és ha a mostani ingatlanpiaci helyzet folytatódik, akkor magasabb áron tudja majd eladni, ahogy vette, amennyiben mégis költözni szeretne. A legjobb viszont az új házban, hogy teljesen úgy épülhet, ahogy Ön megálmodta, az Ön igényei alapján!

Régi ház vásárlása és felújítás

Egy régi ház vásárlásával kapcsolatosan két nagy előnyt emelhetünk ki: a költség és a kényelem. Egy kész ház vásárlása szinte mindig olcsóbb, mint egy új építése. Ezen kívül számos szempont miatt kényelmesebb is, például egyszerűbb a vásárlási folyamat és sokkal rövidebb idő alatt beköltözhet új otthonába.

A harmadik megoldás – épületbontás

De mi van akkor, ha megálmodta, hogy melyik környéken szeretne élni új otthonában, de nincs ott üres telek? Mit tehet ebben az esetben? Van egy harmadik lehetőség is – fontolja meg az épületbontást a régi ház esetén, hogy utána az üres telken építse fel álmai otthonát! Az épületbontás a tökéletes megoldás arra az esetre, ha mindenképpen egy adott környéken szeretne élni (például itt laknak a szülei, akik segítenek a gyerekek körül), de mindenképpen új házat szeretne, ami az Ön igényei és persze pénztárcája szerint kerül megépítésre.

Mielőtt meghozná a döntést egy régi ház vásárlása és a házbontás mellett, a következőknek mindenképpen járjon utána:

  • Nézzen utána az épület státuszának – védett az ingatlan? Amennyiben védett, műemlék épületről van szó, sokkal kevesebb lehetősége lesz arra, hogy eldöntse, hogy mit bont le és mi marad meg az eredetiből
  • Talán az épület megfelelő műszaki állapotban van, csak nem megfelelő az elosztása, kialakítása. Érdemes lehet azt is megfontolni, hogy egy bizonyos részét megtartják, a másik rész pedig lebontásra kerül. Ez szintén csökkentheti a projekt költségét!

Amennyiben bontásra van szüksége, legyen az ház, családi ház, vagy ipari terület épületbontása, keressen minket a + 36 20 969 3980 telefonszámon!

Ha üres telket vásárolt, viszont az építkezés előkészítéséhez szüksége van földmunkára, gépi földmunkára, tereprendezésre, ebben is tudunk segíteni!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben

Bezárás