Adódhatnak az életben olyan helyzetek, amikor a ház bontás mellett döntünk. Például, ha az ingatlan rossz területen fekszik a megvásárolt telken, ha kritikus állapotban van, és még sorolhatnánk. És meg is tesszük, lejjebb kifejtve.
A ház bontás
Sokan, akik ház vásárlás mellett döntenek, azért teszik, mert olyan otthonra vágynak, ahol boldogságban élhetnek a családjukkal. Az idilli képet azonban könnyedén tönkre teheti, ha a házban roskadozó falak vannak, ha annak egyes részei életveszélyek vagy urambocsá’ az ingatlan teljesen lakhatatlan. Ilyenkor nem marad más megoldás, mint részlegesen vagy kompletten lebontani az épületet. Nem hangzik túl jól, de gondoljunk bele, mennyit spórolhatunk a családi ház bontás segítségével! Valóban vannak annak is költségei, de közel sem biztos, hogy a felújítás nem kerülne legalább annyiba, sőt sokkal többe, mint maga a ház bontás.
Az is előfordulhat, hogy egyáltalán nincsen szükségünk a megvásárolt házra, csak az adott telekre, amin az ingatlan áll. Ilyenkor gondolkodás és lelkiismeret-furdalás nélkül vághatunk bele az épületbontás feladatába. Ha megvagyunk, két dolog közül választhatunk. Felépíthetjük a tiszta, 100%-ban biztonságos területen a saját fészkünket, éppen olyanná alakíthatjuk, ahogyan azt az álmainkban láttuk. A másik lehetőség, hogy a bontást követő szükséges gépi földmunka után tovább adunk a telken, és a saját malmunkra hajtjuk a vizet. Egy tereprendezés munkáján is átesett, közművesített telek aranyat érhet.
Akárhogy is dönt, mi Ön mellett állunk. Gyakorlott szakemberekkel, rutinos sofőrökkel, rendszeresen karban tartott munkagépekkel és szerszámokkal állunk egész évben a rendelkezésére.
Épületbontás és gépi földmunka
- ha felújítja a házát, vagy részleges, esetleg teljes ház bontásra van szüksége
- ha medencét akar ásatni a kertben, hogy nyáron abban ejtőzhessen
- ha egyetért azzal, hogy gépi földmunka nélkül a ház alap ásás vagy épp a pincetömb kiemelés nem lehetséges
- ha nagy mennyiségű földet szállítana ide-oda a telken vagy jóval messzebb
- ha árkot kell ásnia, vagy azon már régen túl van, és segítséget kérne a feltöltésnél
- ha szebbé tenné a kertet, sőt az egész udvart; tereprendezéssel ez is gyorsan megoldható
Ne késlekedjen, indítsa el már most a gépi földmunkával járó folyamatokat! Elérhetőségeinken gyorsan kapcsolatba léphet velünk, és kötelezettségmentes árajánlatot is kérhet.
A helyszínbejárást cégünk ingyenesen végzi.
Elérhetőségeink
E-mail cím: sz.zoltan@interbridge-trade.hu
Mobilszám: +36209693980
Olvassa el régebbi bejegyzéseinket is: