A legújabb rendelet szerint 2021-ben akár kültéri munkálatokra is igénybe vehetjük a lakásfelújítási támogatást. A támogatás mértéke 3 millió forint is lehet, de ez a maximális összeg, amit egy gyermeket nevelő család kaphat.

Néhány szóban a támogatásról

A lakásfelújítási támogatás beltéri munkálatokra és kültéri feladatokra is igénybe vehető a gyermekes családoknak, azonban csak egyszeri alkalommal. Többféleképpen felhasználható, de csakis abban az estben, ha az igénylőnek minimum egy éve folyamatos társadalmi jogviszonya van, magyar állampolgár, és az előélete is makulátlan.

Szigorúnak tűnhetnek a feltételek, de tisztán látszik, hogy a program igyekszik rugalmas lenni: olyan személyek is kérhetik a támogatási összeget, akik megosztva nevelik a gyermeküket vagy éppenséggel elváltak, és a szülők nem egy háztartásban élnek.

Milyen kültéri munkákra költhető el a pénzt?

Az utóbbi évek tapasztalatai alapján a program kitalálói igyekeztek minden igénynek eleget tenni, éppen ezért a pénz többféle kültéri munkára felhasználható. Bevezethetjük belőle a vizet az otthonunkba vagy felújíthatjuk a csatornarendszer egy részét és/vagy egészét. Kerítést építhetünk belőle, sőt gépjárműtároló kiépítésére is költhetjük. A terasz vagy egy előtető megépítésénél is felhasználhatjuk, sőt a különböző térburkoló munkákat is állhatjuk a támogatásból. És végül, de nem utolsósorban az otthonunk alapzatát is megerősíthetjük a maximum 3 millió forintból.

Fontos: a támogatást pozitív elbírálás esetén utólag folyósítja a Magyar Államkincstár. Ennek egyik alapfeltétele, hogy számlákkal tudjuk igazolni, megtörténtek a munkálatok.

Ha Önnek is felcsillant a szeme a támogatás hírére, és úgy érzi, lenne helye az állami pénznek, akkor érdemes mielőbb utána járnia a részleteknek. Egyszerű módja az információszerzésnek, ha ellátogat egy kormányablakba, és felteszi a kérdéseit az illetékeseknek. Ne szalassza el a lehetőséget, szerezzen be minden szükséges adatot, hogy biztosan megkaphassa a támogatást!

A gépi földmunka a kültéri munkák alapja

Ha a kézi erő nem elegendő, vagy ha szakértelem nélkül szinte lehetetlen elvégezni az egyes földmunkákat, akkor érdemes Önnek is szakemberekhez fordulni. Hosszú évek óta szerepel tevékenységeink között a gépi földmunka, így biztos lehet a hozzáértésünkben. Korszerű gépparkkal rendelkezünk, ezért nyugodtan ránk bízhatja a talajjavítással, talajcserével, tereprendezéssel járó munkálatokat.

Ha minket választ, akkor azokkal a számlákkal nem lesz gondja, amiket be kell nyújtania a támogatási kérelemmel együtt.

Kérjen tőlünk árajánlatot gépi földmunkára!

Épületbontás, gépi földmunka Budapesten

Tapasztalt munkatársaink a munka kezdetétől, a projekt befejezésig segítenek Önnek épületbontássalföldmunkával, gépi földmunkával kapcsolatosan!

Keressen minket lenti elérhetőségeinken:

E-mail címünk: sz.zoltan@interbridge-trade.hu
Telefonszámunk: + 36 20 969 3980

Olvassa el régebbi bejegyzéseinket is!

Az épület bontás ára
Gépi földmunka Budapesten

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben

Bezárás