Gyakori eset, hogy jó elhelyezkedésű telket régi épülettel a területén lehet megvásárolni. A régi tulajdonosnak nem érdeke kifizetni a bontással kapcsolatos költségeket, így inkább némileg alacsonyabb áron értékesítik azt. Ilyenkor az új tulaj feladata eldönteni, hogy az épületet érdemes-e megtartani, vagy bontásra szorul. Ha az épületbontás mellett dönt, úgy nagyon fontos pontosan megtervezni a bontási munkálatokat is, illetve az azt követő gépi földmunka feladatát is figyelembe venni.
Épület bontás biztonságosan
Ha egy ház szerkezetileg életveszélyes és le kell bontani, akkor érdemes tapasztalattal rendelkező szakember gárdát megbízni, minthogy tapasztalat nélkül mi magunk kezdjünk bele a munkába. Első lépésként fontos beszerezni a szükséges engedélyeket, és ezután indulhat a házbontás. A biztonság érdekében érdemes bontási tervet kidolgozni és felszerelkezni a megfelelő gépekkel, szakemberekkel és szerszámokkal. A bontáshoz szükséges gépeknek meg kell teremteni egy biztonságos és stabil felületet, ami később a konténer lerakásához is szükséges.
Bízza a munkát szakértőkre
Bár egy szakértő csapat megbízása költségekkel jár, mégis jobban megéri, ha rájuk bízzuk a feladat ellátását. Ennek oka, hogy ők biztonsággal tudják, milyen engedélyekre van szükség, azokat be is szerzik, tisztában vannak vele, hogy a feladatokat milyen sorrendbe kell elvégezni és mely gépekre lesz szükség.
Ahogy korábban is említettük, nagyon fontos a talaj ellenőrzése és rendbetétele, biztosítása annak, hogy a gépek biztonsággal dolgozhassanak a felületén. Házbontás után jöhetnek a talajmunkák, hogy megkezdődhessen az építkezés is. Az építkezés megkezdéséhez megfelelő állapotba kell hozni a talajt az alap letételéhez és az azt követő munkákhoz. Az építkezés alatt szintén szükséges a talaj folyamatos rendben tartása és figyelemmel kísérése, hogy mindig csak azok a munkagépek legyen ott, amelyek aktuálisan szükségesek. A ház felépítése után indulhat a tereprendezés, melyekhez szintén érdemes olyan hozzáértő szakemberekkel dolgozni, akik képesek felmérni a föld minőségét, megteremteni a megfelelő talajt a kertépítéshez.
Ha a fent leírtak szerint, hozzáértő szakemberekkel szeretné elvégeztetni a bontási és tereprendezési munkákat, az InterBridge-Trade Kft. Budapesten és az ország egész területén rendelkezésére áll. Szolgáltatásaink széles körével állunk szolgálatába, a következő feladatok esetén válassza cégünket: konténeres sittszállítás, nehézgép szállítás, épületbontás, gépi földmunka, betondarálás.
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
E-mail: sz.zoltan@interbridge-trade.hu
Telefon: + 36 20 969 3980